JEGYZŐKÖNYV
A Jedlik Ányos Társaság Közgyűléséről
A közgyűlés helyszíne: MMKM Elektrotechnikai Múzeuma,
1075 Budapest, Kazinczy u. 21.
II. emelet, Zipernowsky terem
A közgyűlés időpontja: 2010. április 12., hétfő, 14.00 óra
1. napirendi pont
Elnöki megnyitó
Dr. Kocsis István: Köszöntöm a Jedlik Ányos Társaság 2010. április 12-i közgyűlésén megjelenteket. A közgyűlés összehívására a 2010. március 26. napján kelt, Tringer Ágoston főtitkár úr által aláírt meghívó alapján került sor.
A szavazási eljárásokat megelőzően emlékeztetem a jelen lévőket arra, hogy a közgyűlés a határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza.
Szavazategyenlőség esetén a közgyűlés elnökének szavazata dönt.
Jelzem, hogy az alapszabály 9.§ (12.) bekezdés értelmében a közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok 50 %-a + 1 fő jelen van. Ha a jelenlévők száma ezt nem éri el, akkor a meghívóban feltüntetett újabb időpontban a közgyűlést ismételten megnyitom, s ez esetben a közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképesnek tekintendő.
Felkérem Ács Riát és Köteles Sándor-t, hogy számlálják meg a megjelenteket.
Dr. Kocsis István: A jelen lévők száma 31, nem éri el az Alapszabályban előírt mértéket, tehát a közgyűlés határozatképtelen. Ez esetben a közgyűlést ugyanezen a napon és helyszínen 14.15 órakor újra megnyitom, s az a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz. Szünetet rendelek el.
Dr. Kocsis István: Kérdezem a közgyűlést, egyet ért-e azzal, hogy Ács Lajosné vezesse a közgyűlésről szóló jegyzőkönyvet?
A jelenlévők a javaslatot egyhangúan elfogadták.
Kérdezem a közgyűlést, egyet ért-e azzal, hogy Dr. Ráczné Jakab Magdolna és Köteles Sándor hitelesítse a közgyűlésről elkészülő jegyzőkönyvet.
A jelenlévők a javaslatot egyhangúan elfogadták.
A közgyűlési tisztségek ezen közgyűlési döntések alapján be vannak töltve.
Megköszönöm a figyelmet. Felkérem a közgyűlés levezető tiszteletbeli elnökét, Schmidt János urat, hogy a napirendek sorrendjében vezesse le a Jedlik Ányos Társaság közgyűlését.
2. napirendi pont
Levezető tiszteletbeli elnök átveszi a közgyűlés levezetését (Schmidt János)
Schmidt János: Üdvözli a megjelenteket, majd a kialakult gyakorlat szerint ismerteti a kimentésüket kért tagok körét (Gergely György, Fojtán István, Morvai Imréné) és ismerteti a közgyűlés napirendi pontjait:
– Mayer Farkas OSB emlékezete.
– 2009-es év társasági események áttekintése, értékelése.
– A Társaság gazdasági közhasznúsági tevékenységének értékelése.
– Az Alapszabály módosítása.
– Szavazás az Alapszabály módosításáról és a 2009-es évi beszámolókról.
– Borúra derű emlékérem adományozása Jamrik Péternek.
– Főtitkár-választás.
– Javaslatok kérése a 2010 évi programtervhez.
– Hozzászólások, válaszok.
– Dr. Kiss László Iván – Rövid megemlékezés Dr. Halácsy Endre professzorról, aki Jedlik Ányos dinamó-villamos elvét az Amerikai Egyesült Államokban ismertette.
Zárszó.
Az írásban kiküldött napirendi pontokat mindenki elfogadta.
3. napirendi pont
Mayer Farkas OSB emlékezete.
2009. decemberi emlékülés a Magyar Tudományos Akadémián. Mayer Farkas OSB köszöntése 80. születésnapja alakalmából. Erre az alakalomra a Jedlik Társaság a Magyar Szabadalmi Hivatal támogatásával kiadta a Jedlik sorozat 3. kötetét: Mayer Farkas: Epizódok Jedlik Ányos életéből. A könyv Jedlik Ányost mint hétköznapi embert mutatja be. Schmidt János kiemelte az 1848-as szabadságharcra vonatkozó eseményeket, melyek eddig nem kerültek nyilvánosságra.
Várszegi Asztrik püspök úr méltatta Mayer Farkas életét, munkásságát, aki
2010 február 1-én meghalt. A Jedlik Ányos Társaságot Schmidt János képviselte a temetésen. A Társaság koszorúját hamvainál elhelyezte. Egy perces néma felállással tisztelegtünk emlékének.
Schmidt János átadja a szót Tringer Ágostonnak a JÁT főtitkárának.
4. napirendi pont
Tringer Ágoston beszámolója a 2009-es év eseményeiről:
A főtitkár úr is bejelenti a könyv kiadását. Megemlíti a honlap megújulását, mely 2009-ben történt. Bejelenti, hogy a Társaság működéséhez az eddigieknél jóval szerényebb támogatás ugyan, de meg volt.
5. napirendi pont
Schmidt János átveszi a szót, majd átadja a Társaság Főkönyvelőjének, aki beszámol a JÁT 2009-es évi gazdasági tevékenységéről, a végén szavazás (előzőleg kiosztásra kerül a Társaság éves beszámolója)
Závodszky Zoltánné átveszi a szót majd megtartja beszámolóját. Ismerteti a bevételeket és a költségeket. A közhasznúság szöveges értékelésében szerepel a fizika tanulmányi verseny és a könyv megjelentetése.
Schmidt János szavazásra bocsájtja a jelentést, melyet két tartózkodással elfogadtak.
6. napirendi pont
Schmidt János: Az Alapszabály módosítása.
Javasolja, hogy a tiszteletbeli elnök cím kerüljön be az alapszabályba és legyen egy ügyvezető elnök, aki érdemben el tud járni a Társaság dolgainak ügyintézésében. Kéri a tagság véleményét, esetleges kiegészítést. Závodszky Zoltánné megkérdezi mi oka van az ügyvezető elnöki poszt bevezetésének. Ő nem látja értelmét. Scmidt János tájékoztatja, hogy az ügymenetek gyorsítása érdekében szükséges ez a cím.
7. napirendi pont
Schmidt János: Szavazás az Alapszabály módosításáról és a 2009-es évi beszámolóról. A tagság a javaslattal egyetért és egyhangúan megszavazza a módosítást.
8. napirendi pont
Tájékoztatja a tagságot a Magyar Szabadalmi Hivatal 2010-es Jedlik díj kiosztásáról. Társaságunk tagjai közül post humus Jedlik díjat kapott Mayer Farkas OSB. Jedlik díjas Jamrik Péter, aki a díjjal járó anyagi jutalomról lemondott és azt felajánlotta a Jedlik Társaságnak. Schmidt János ismerteti Jamrik Péter szakmai önéletrajzát. A Társaság nevében átadja a „borura derü” emlékérmet. Jamrik Péter megköszöni az érmet.
9. napirendi pont
Főtitkár-választás.
Schmidt János:
Király Árpád a Társaság megálmodója és létrehozója volt az első főtitkár, haláláig. Őt igen nehéz pótolni mert személyiségével, aktivitásával, emberi kapcsolattartásával igen magasra tette a mércét. Halála után Tringer Ágoston vette át a stafétabotot. Tisztségéről rajta kívülálló okok miatt lemond. Hosszú keresgélés után Kocsis István elnök úr javaslatára Nagy László urat jelöli, aki több diplomás mérnök, tanár, informatikus. Emberi kapcsolattartó képessége kiváló. Megkéri, hogy mutatkozzon be. Nagy László köszönti a táraságot, bemutatkozik. Tringer Ágoston mint leköszönő főtitkár szól pár szót. Megköszöni a társaság bizalmát, részéről megtiszteltetés volt a Társaság főtitkárának lenni. Megköszöni Köteles Sándor segítségét és felajánlja további támogatását. A szavazás eredménye egyhangú elfogadás.
10. napirendi pont
Javaslatok kérése a 2010 évi programtervhez.
A szimői Jedlik ünnepségen való részvétel. Bób János Szimő polgármestere tájékoztatja a tagokat, hogy az idén nem májusban, hanem szeptemberben lesz az ünnepi ülés, tekintettel arra, hogy nagy átalakítások folynak a kulturális intézményekben.
A nyíregyházi fizikaversenyen való részvétel és annak támogatása. Felvenni a kapcsolatot a Jedlik-Öveges fizikaversennyel is.
A 2010-es emlékülést Jedlik – Mayer emlékére kéne megrendezni.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesülettel történt együttműködés keretében az Elektrotechnika c. újságban közzéteszik a JÁT híreit.
Mayer Farkas atya Jedlik kutatását folytatni kéne.
Mészáros László festőművész ajánlja, hogy ennek érdekében vegyük fel a kapcsolatot Pintér Ambrus atyával. A Szent László Lovagrend képviseletében közli, hogy a rend részt szeretne venni a szimői rendezvényen.
Bób János Szimő polgármestere meghívja a Társaságot a rendezvényre.
Kerényi A. Ödön azzal a kéréssel fordul a Jedlik Társasághoz, hogy Bős-Nagymaros ügyében támogassa az ő tevékenységét.
Bendzsel Miklós az MSZH elnöke kéri, hogy a Társaság keretén belül alakuljon egy munkacsoport, amely az idén 125 éves transzformátor és jövőre a 150 éves dinamó évfordulójára tartandó megemlékezésekre segít információt és anyagot gyűjteni. Ha bárki rendelkezik valamilyen információval, azt Bendzsel Miklós email címére szíveskedjen megküldeni: miklos.bendzsel@hpo.hu.
Krassói Kornélia javasolja, hogy a Mayer Farkas által összegyűjtött Jedlik levelezésének anyagát könyv formájában adjuk ki, mint a sorozat negyedik kötetét. Kérte, hogy a Király Árpád által elkezdett hagyományt (a Jedlik névre hallgató intézményeket összetartotta) igyekezzünk folytatni. Kéri, hogy a Jedlik Lovagrend vezetőjét vegyük fel tagjaink sorába. A Mayer Farkas atyával kapcsolatos munkákkal kapcsolatban vegyük fel a kapcsolatot Pannonhalmán Hirka Antal igazgató helyettessel. Javasolja, hogy az idei emlékülés ne a Tudományos Akadémián, hanem Győrben vagy Pannonhalmán legyen.
Jeszenszky Sándor csatlakozik Bendzsel Miklós felszólalásához a dinamó évfordulójának megünneplése és a dinamóval kapcsolatos kutatási munkák megszervezése tárgyában. Perneczky László egyetért abban, hogy minden téren tovább kell folytatni a Király Árpád által elkezdett munkát.
Kajtár Lajos hiányolja a Jedlik könyv szlovákra fordításának, elmaradását amit még Király Árpád vetett fel. Gazda István felajánlja, hogy elintézi a JÁT híranyagainak közlését a Fizikai Szemlében. Megköszöni a Társaság nevében a Magyar Szabadalmi Hivatalnak, hogy a Jedlik könyv nyomdai munkáit vállalta. A sorozat folytatására a javaslatot jónak tartja. A Holenda Barnabás által írott cikk német nyelven jelenjen meg. (Király Árpád indította el) Javasolja, hogy a JÁT készítette filmeket a televízió vetítse le. Ez jó reklám lenne a Társaság részére. Schmidt János a javaslatokra reagálva azt mondta, hogy régebben a JÁT költségvetése a maihoz viszonyítva sokkal több volt (támogatottság). Ez meghatározza a tevékenység mértékét is. A JÁT által készített filmek bemutatásával kapcsolatban az volt a véleménye, hogy a Duna TV-ben lesz lehetőség erre. Ez abból a szempontból is jó, hogy a határon túli magyarság is részese lehet az eseményeknek.
11. napirendi pont
Dr. Kiss László Iván – Rövid megemlékezés Dr. Halácsy Endre professzorról, aki Jedlik Ányos dinamó-villamos elvét az Amerikai Egyesült államokban ismertette.
Hozzászólások, válaszok:
Jeszenszky Sándor: Király Árpád a Deutsches Múzeum pincéjében megtalálta az őstranszformátort. Javaslatára ki is állították. Megtalálta az ősdinamót is, ez még ma sincs kiállítva. A másik példány Nagycenken van.
Tüdős Tibor: Halácsy nevével, könyvével ő is találkozott. Édesapja személyesen ismerte. Diplomatervének bírálója Biacs Nándor volt.
Perneczky László: Gyermekkori emlékeiből tudja, hogy Halácsy Endre édesapja jó barátja volt. Keszthelyen sokat időzött náluk.
Több hozzászólás nem lévén Schmidt János megköszöni mindenkinek a részvételt és meghívja a jelenlévőket egy szerény büfé mellett eltöltött baráti beszélgetésre.
13. napirendi pont – Zárszó
Több hozzászólás nem lévén Schmidt János megköszöni mindenkinek a részvételt és meghívja a jelenlévőket egy szerény büfé mellett eltöltött baráti beszélgetésre.
Schmidt János Kocsis István
ügyvezető elnök elnök
Dr Ráczné Jakab Magdolna Ács Lajosné Köteles Sándor
jegyzőkönyv hitelesítő jegyzőkönyv vezető jegyzőkönyv hitelesítő
Csatolandó
Jelenléti ív
Éves jelentés és Közhasznúsági Beszámoló